Ügyfélszolgálati munkatársként dolgozni rendkívül összetett feladat. Válaszolni az ügyfél kérdéseire, megoldani a problémáit, kibogozni az összekuszálódott szálakat. Mindezt a lehető legjobb tudás birtokában emberi és szakmai szempontból is. Ez az igazán következetes és magas színvonalú szolgáltatás alapja: a másokkal való törődés és a szakértelem. Mindkét feltétel elengedhetetlen, hiszen az ügyfél logikája szerint az ügyfélszolgálati munkatárs maga a vállalat. Minden esetben egyedi problémákkal, személyiség típusokkal találkozik. Még az igazán hatékony ügyfélkezeléssel foglalkozó szakemberek is megfeledkeznek arról, hogy amíg viszonylag rövid alatt több esetet is orvosolnak, addig az ügyfél már legalább egy konkurens céget felkeresett.

Több napos tréningünk során egy olyan komplex képzés megvalósítására törekszünk, amely az ügyfélszolgálati munka minden szegmensét érinti. A hatékony szóbeli-és írásbeli kommunikáció elsajátítása mellett, hangsúlyt fektetünk a problémás ügyfélkezelési módszerekre nem utolsósorban pedig külön figyelmet szentelünk a kiégés megelőzésre, a lelki nyugalom megőrzésre.

A tréning célja: A professzionális ügyfélkezelés elsajátítása.

A tréning során megszerezhető készségek és kompetenciák:

  • interperszonális és intraperszonális kommunikáció,
  • fejlett érzelmi kommunikáció,
  • érvelés technika,
  • aktív figyelem,
  • kérdezéstechnika,
  • problémamegoldó készség,
  • konfliktuskezelési készség,
  • időgazdálkodási készség.

Kövess minket a Facebookon, mert érdekes tartalmakat osztunk meg ott is!

Aktuális tréningjeink

Személyre szabott tréning, egyéni időpontokban skype-on

Személyre szabott tréning, egyéni időpontokban skype-on

Szeretnéd fejleszteni a kommunikációs képességedet? Egy teljesen személyre szabott tréning keretében, akkor, amikor neked belefér az idődbe? Ebben az esetben szeretnénk a figyelmedbe ajánlani személyre szabott tréningüket.

**Ezt a megoldást válaszd,...

Bővebben ...