Tapasztalataink szerint mindenki szeretne nagyon jól és nagyon hatékonyan kommunikálni. Főként igaz ez akkor, amikor egy fontos üzleti partnerrel készülünk tárgyalni, szolgáltatásunkat vagy termékünket szeretnék értékesíteni vagy egyszerűen kedvezőbb feltételek mellett kívánunk vásárolni.

Nagyon sok múlik azon, hogy milyen kommunikációs stratégiát, illetve milyen tárgyalási stílust választunk.

Ebben a bejegyzésben két tárgyalástípust említünk meg. Az első a disztributív/nyerő tárgyalások, amikor kizárólag a saját érdekeinket tartjuk szem előtt, tehát az egyik fél nyer a másik pedig veszít. Mikor találkozhatunk ezzel a típussal? Például ház, lakás, autó vagy egyéb tárgy eladása kapcsán, vagyis olyan szituációkban, amikor kizárólag az ár számít.

A másik a típus az integratív tárgyalás, amikor mindkét fél nyer. Tehát ez egy kölcsönös előnyökön alapuló, bizonyos esetekben problémamegoldó tárgyalási forma.

Mindkét esetben még a tárgyalás előtt fontos, hogy meghatározzuk a célt. Nyerő tárgyalások esetében ez legyen az ár, integratív tárgyalás esetében pedig szerencsésebb, ha a közös pontokra fókuszálunk a különbségek helyett.


Kövess minket a Facebookon, mert érdekes tartalmakat osztunk meg ott is!

Aktuális tréningjeink

Személyre szabott tréning, egyéni időpontokban

Személyre szabott tréning, egyéni időpontokban

Szeretnéd fejleszteni a kommunikációs képességedet? Egy teljesen személyre szabott tréning keretében, akkor, amikor neked belefér az idődbe? Itt egy lehetőség, ami pont neked szól.

Először, egy teljesen ingyenes személyes konzultáció...

Bővebben ...

Coaching szemléletű vezetői tréning (gyorsított)

Coaching szemléletű vezetői tréning (gyorsított)

Kinek ajánljuk?

A képzést vezetőknek, menedzsereknek, vállalkozóknak ajánljuk és mindazoknak, akik sikeresebbek, tudatosabbak és magabiztosabbak szeretnének lenni vezetői hivatásuk gyakorlása során és magánéletükben is. Jelentkezz, ha rövid időn belül szeretnél gyakorlatias tudást...

Bővebben ...